|
Hatalmas érdeklődés, és látványos külsőségek között osztották ki a 2004. év legsikeresebb lepedőakrobatáinak aranyba foglalt álmát, a Pornó Oszkár szobrokat.
Budapest egyik legfelkapottabb klubjában, a Kaméleon Clubban június második szombat estéjén, egy gyufásdobozt sem lehetett leejteni, hiszen a prominens meghívottak, és a vártnál jóval több „civil” érdeklődő, zsúfolásig megtöltötte az amúgy tágas és exkluzív Kaméleon mulatót.
Ezért is fordulhatott elő, hogy a 20 órára meghirdetett buli, jó félórás késéssel indult.
A kezdeti csúszást azonban rögtön feledtette a két műsorvezető, Judy Nero és a legnagyobb hazai pornó-porondmester Lázár Sándor színrelépése, akik fantasztikus hangulatot varázsoltak az első pillanattól.
Az erotikára éhes sokadalom legnagyobb örömére, a pörgős műsort –amit Magyarország elsőszámú Topless Dj-je, Niki Belucci is segített zenéjével lendületbe hozni- közepette, egymásnak adták a színpadra vezető lépcsőt 2004 legjobb erotika művészei.
Magyarország legrangosabb Pornó díját hosszú évekkel ezelőtt álmodta meg, a Tom Média birodalom alapítója Tomor András, akinek nem titkolt célja, hogy minden évben,
-legalább egy este erejéig- összetoborozza azokat, akik ezen édes és irigyelt „szakmában” ténykednek. Erőfeszítései eredménye az idei díjeső is, ami -a jelenlévők véleménye szerint-, a magyar szexipar eddigi legfantasztikusabb díjátadó gálájaként vonul be a nagykönyvbe.
2004 Legsikeresebb pornószínésznője Mya Diamond lett, aki örömkönnyek hullatása közepette köszönte meg az Interneten, illetve a szexlapokban reá szavazóknak az óriási elismerést.
Az est egyetlen kellemetlen pillanata Mike Foster távolmaradása volt, akit a közönség a Legjobb Rendező kategóriában tartott Oszkár díjra méltónak. Mint utólag kiderült, egy külföldi útból kifolyólag nem tudott eljönni, de természetesen utólag neki is átadjuk a jól megérdemelt ereklyét, amit méltán nyert el.
Sokakat meglepett, hogy a Legjobb producer díját nem Kovács Kovi István, hanem az Alibi Klub sztárja, az évek óta fantasztikus produkciókkal előrukkoló Desire Dubounet nyerte, aki nem mindennapi megjelenésével, óriási sikert aratott itt is. Desirét egyébként hamarosan egy bővebb riport keretében, közelebbről is bemutatjuk Olvasóinknak.
Frank Gun elsősége a Legjobb Pornószínész kategóriában viszont senkit nem lepett meg, hisz Frank egyaránt ismert idehaza és külföldön is. Mint elmondta, rengeteg díjat nyert már szerte a világon, de a hazai elismerés, a legkedvesebb, a legfontosabb mind között. Nem is csoda, hogy –az egyébként is mosolygós „fegyver”-, arcáról egész este sugárzott a boldogság. Csak úgy, mint a Strausz házaspárról, akik talán most váltak egyértelműen a közönség kedvencévé. A szavazás, mint a 2004 Életműdíjasa- legalább is ezt igazolja.
Sokan eddig nem tudták, hogy Strausz Ildikónak és Strausz Nándornak köszönheti az ország, hogy minden ősszel Magyarország, sőt! Európa is a Budapesti Erotika Kiállításra figyel. Sok honfitársunk számára e háromnapos szex-fieszta nélkül, ma már elképzelhetetlen a hosszú, és hűvös ősz… Mi mindenesetre szintén örülünk, hogy-e kedves és tiszteletre méltó házaspár vitte haza a szobrot. Csak úgy mint Kristina Ventura-nak, aki a 2004 Felfedezettje lett, megelőzve Erica Venus-t, Victoria Swinger-t, illetve Niki Ryder-t.
Érdekesség, hogy a Legjobb Extrém Filmrendező kategóriában alakult ki a legádázabb „csata”, hiszen a szavazatok nagyon kiegyenlített küzdelmet hoztak. Ebből azt szűrhetjük le, hogy az extrém műfajra óriási igény mutatkozik, ezért a jövőben mi is felkaroljuk ezt az irányzatot. Ennek első jele, a Júliusban megjelenő „Julcsi és Barátnői” című Video Cd, ami a Bad Girls sorozat keretében kerül az újságos standokra. Hát ez igazán extrém lesz!
Na de visszatérve a díjátadóra. E szobrot szintén Desire Dubounet vihette haza, aki elmondta, álmában sem hitte, hogy két díjjal a hona alatt hagyja el a Kaméleont. Ne is csoda, hogy népes baráti társaságával, hajnalig ünnepelték, a hihetetlen sikert. Az pedig csak hab a torán, hogy egy másik transzvesztita művész, a magas és közvetlen Amanda Elstak –aki Desire jó barátnője- is díjazott volt, ugyanis ő nyerte, a 2004 Legjobb Transzvesztita Műsorvezetője díjat. A Legjobb szexlap a Hustler magazin, a Legjobb Pornófilm a Vénusz Hill című alkotás, a Legjobb Amatőr Film a Hamvas Sikolyok című Dvd lett, amit az Amerikában élő és alkotó Szabó Gábor készített. 2004 Tolerancia díját, az évek óta élharcos Terry Black nyerte, akinek szintén gratulálunk, és reméljük, e jó szokását továbbra is megtartja.
Összességében elmondható, hogy szinte mindenki –függetlenül, attól hogy nyert-e, vagy sem,- igazán jól érezte magát. Ez persze nem meglepő, hiszen a díjátadó ceremónia után, fantasztikus mezőny nevezett a sztriptízversenyre, amit Tomor András asszisztense, Judy Nero szervezett, a vendégek óriási megelégedésére… A versenyt, és a hozzá tartozó Legjobb Erotikus Show-ért járó Oszkárt a sötét hajú, de csillogó szemű Alexandra nyerte.
Ő, és a lányok többsége rengeteg különdíjjal is gazdagabb lett. Ilyen például a Sex Action 100 000 forintos pénzdíja, a Gotti Kft 50 000 Forintos ajándéka, a Kaméleon klub, a Kis Herceg villa-étterem, a Pólus Center Bowling klub, a Mammut
Bowling klub, az Etna Étterem, a Dunaharaszti Jet Ski pálya mellett található Tópart étterem szíves meghívása, vagy említhetjük a Hara-show produkció munkaszerződését, illetve Róza Gábor fotóművész által elkészítendő fotóalbumot is. Vele és a többi gyönyörűséggel nem csak lapjainkban, de a már említett Őszi Erotika Kiállításon is találkozhatnak a rajongók, hiszen itt, mint kiemelt sztárvendég vesz részt. Nos mi már alig várjuk! Csakúgy, mint a 2006-os Pornó Oszkár Gálát…
Pornó Oszkár Díjasok 2005.
2004. Legjobb pornószínész:
– Frank Gun
2004. Legjobb pornószínészno:
– Mya Diamond
2004. Legjobb rendezo:
– Mike Foster
2004. Legjobb pornó producer:
– Desire Dubounet
2004. Legjobb pornófilm:
– Vénusz Hill (Fókusz)
2004. Legjobb amator pornófilm:
– Hamvas Sikolyok
2004. Legjobb szexlap:
– Hustler
2004. Felfedezettje:
– Krisztina Ventura
2004. Tolerancia díjazottja:
– Terry Black
2004. Életmudíjasa:
– Strausz Nándor és Ildikó (az Erotika kiállítás rendezoi)
2004. Legjobb extrém film rendezo:
– Desire Debounet
2004. Legjobb transzvesztita musorvezeto:
– Amanda Elstak
2004. Legjobb erotikus show:
– Czibi Alexandra (Sztriptíz)
|